2013. július 20., szombat

Utazgatok,mert utazni élvezet... 1.nap

Hm-hm így 844 km után nem annyira érzem eme fenti állítást túl őszintének, de azért azt hiszem nem panaszkodhatunk :P :)
Az út zökkenőmentes volt, nem volt veszekedés majdnem otthon hagyott GPS töltő miatt  (mint tavaly) és nem is tévedtünk el egyszer sem. Dugó az volt, mihelyst Olaszországba értünk, simán hozzáadódtunk ama kocsisorhoz, ami körülbelül egy órán át kígyózott az autópályán.
Miután megérkeztünk Pármába a szállás elfoglalása előtt tankolni szerettünk volna, így a GPS segítségével találtunk is egy Shell kutat (apa Shell kártyája miatt muszáj Shell kútnál tankolnunk!:) és hát mint azt jól tudni az olaszoknál az úgy nevezett 'siesta' az egyike annak amit tisztelnek, szerintem a Mamma után a legjobban!:)  hiába értünk Parmába fél 4-kor, a self-service (önkiszolgáló) benzinkúttal igen csak meg kellett küzdenünk!!!:))) persze utólag már vicces, de ott helyben korántsem volt az. Mindehhez képzeljünk el egy tök üres benzinkutat, se kis shop, se kassza, sehol egy lélek, csak egy kóbor tankoló olasz, akit igyekeztem elcsípni azzal hogy "előbb kell fizetni mint tankolni??" aki aztán válaszolta sí sí sí...okkéé na megtámadtuk a self-services automatát, behelyeztük a kártyát, aki ezután azt írta ki hogy insert kilometers....aha..mivan???? milyen kilométert írjunk be??mi full tankot szeretnénk:D az tudtunkkal literben kifejezendő..esetleg??apa persze rögtön: "hát miért nem érted ezt? miről van szó?":D mondom hát valami kilométerről..:/ mit volt mit tenni néhány béna, tehetetlen összenézés után apa fogta és beírta hogy 1. ennyi kész. (ne is kérdezzétek) azután kérte a pin kódot és azt hogy pump.... vagyis pumpáljunk...ekkor apa kezébe vette azt a tankolós csodaszerszámot, de nem jött belőle semmi...aztán persze az automata válasz: "vegye ki a kártáyját" kössz... Ekkor jött a próba2... hát persze mit tudtunk csinálni mint minden "normális" ember ugyanazt a procedúrát ugyanolyan léptekkel végig nyomtuk...:D azért ez tipikus nem? feltételezzük először, hogy a gép a hülye..:D na persze nem jött semmi..akkor anyu beült előre a GPS-ben megkereste a másik Shell kutat ami mint utólag kiderült a város másik végén volt :D S mi reménykedve tovább hajtottunk...ez a pár kilométer csendben s elmélkedve telt...senki nem mondta ki,de mindenki bízott benne hogy nem self-service-es lesz a következő benzinkút, hanem élő hús-vér ember fogja megtankulni autónkat és elvenni a kártyánkat és mi csak fizetünk, mosolygunk, kimegyünk...haha...na ez jó vicc volt!amint a második önkiszolgáló Shell kúthoz értünk ugyanazzal a procedúrával szembesültünk. Mostmár kiszállt Csili is, aki szerény személyével szintén gyarapította a már tátott szájjal előre néző kórust..és fújta velünk..kártya be, 1-es benyomva (deminek??:) és pinkód, odaszaladva a tankolóhoz, ééss láss csodát semmi sem történik...aztán jött egy újabb szerencsétlen tankoló olasz, akitől végre segítséget próbáltunk kérni, de ő sem tudta hogy működik, viszont neki legalább készpénze volt...Anya nagy ötlete volt, hogy figyeljük meg ő vajon hogyan csinálja...persze messziről négyen négyfelől, ekkor már az autó minden ajtaja tárva-nyitva állt a benzinkút kellős közepén, s mi mint négy - ahogy Andris mondaná (Zsani baráném kisfia) - titkosügynök napszemüvegben koncentráltunk, hogy egy pillanatra se veszítsük szem elől a célpontot...na ez mondhatom ám ultra hasznos volt...nem volt jó ugyanis semmire sem...mindezek után előlről kezdődött az egész, kártya be, 1-es (mégegyszer nem tudom hogy jött??), pin kód, és rohanás a kúthoz, majd kiadja a kártyát és semmi sem történik. Oké, oké..akkor most próbáltuk meg azt, hogy nem az anyja után kötőszavakkal bombázzuk az automatát...lehiggadtunk, majd kezdtük előlről... politikusokat meghazudtoló meggyőződéssel rábeszéltük apát, hogy az önkényes 1-es helyett nyomjunk Yes- gombot, majd pedig azon állomás számát ahonnan tankoltunk..ez így normale, nem??:))) ugyanis eddig a baj az volt, hogy azt nyomtuk amit a képernyőn jelzett a masina, ha épp azt, hogy a 2-esnél van dízel akkor azt nyomtuk...ez utóbbi kútnál már azt hiszem 6-os is nyomtunk de a lényeg az volt, hogy azt a szerencsétlen számot pötyögjük be az Isten szerelmére ahol megálltunk az autónkkal. és tádáám, jött a benzina!!:D
Ezután tényleg már a szálloda felé tartottunk,mikor is egy szupermarketre lettünk figyelmesek, amit szeretünk ha nyitva van, mert egyrészt az olaszoknál siesta időben ritka, másrészt jó kicsit sóvárogni azért ami nincs otthon, vagy épp fele annyi mint otthon, vagy pedig soha nem lesz otthon, na meg 2x, 3x annyi mint otthon....:) és akkor persze láttuk az egész sornyi Barilla tésztaféléket, aminek székhelye bizony Parma!!!:) 
Ki tudna választani???:)
5 óra is elmúlt már mire elfoglaltuk a szállást, kicsit felfrissültünk, majd sétáltunk egyet és leültünk vacsorázni is. Anya maradt a jó öreg Lasagne-nál, apa borjú husit evett grillezett zöldségekkel, mi hugival Parmai sonkából lakmároztunk be vacsorára, ő krumplival én zöldségekkel:) El nem maradhatotta Tiramisu, amivől 2-t kértünk 4-ünknek:)


Ezután még mindig világos volt, holott elmúlt negyed 9 :) Így úgy döntöttünk beülünk még valahova, s nem oly sokára egy nagyon kedves, barátságos, vendégszerető étteremben találtuk magunkat. A szokásos italainkat megrendelve egyszercsak grátisz bruschetta büszke tulajdonosai lettünk. Azonnal elvarázsolódtunk a frissen pirított kenyér, s az olasz olivaolajas paradicsom frenetikus összhangjával, amit már csak a rajta pihe puhán pihenő parmezán sajt koronázott meg. Ez a kedves gesztus annyira megtetszett nekünk, hogy rendeltünk még egy kör innivalót, apáék sört, mi hugival Prosecco-t, gondoltuk így megháláljuk kedvességüket. Na milyen az olasz, ha kedves és vendégszerető akkor biza' kedves és vendégszerető! Miért is? mert hoztak még 4 db szalvétát, mááár ez egy figyelmeztető jel volt, hogy készül valami! És így is lett! Nem sokkal később ugyanis, egy sonkás, rukkolás szendvicset kaptunk mind a négyen :):) Mikor csak szorgosan köszöntük, hogy Grazie, valamiből elcsípte, hogy magyarok vagyunk, így valahonnan hátsó zsebéből a hölgy előkapta hogy szívesen:) Na ez újabb mézédes lándzsa volt a szívünkbe, amit újaaaabb hálálkodással igyekeztünk jutalmazni:) remélve ennek az estének soha nem lesz vége.....:):) hugi aztán kitalálta, hogy nem eszünk még egy desszertet? Na anyuban partnert talált erre, aki Panna Cottát választott, Csili pedig egy mogyorós édességet. Mind a kettőt kóstoltam, háát 5-ösre vizsgáztak!!!:):)
Ennyi volt a mese mára, zárul Misi móka tára, mindenkinek jó éjt, vagy ha reggel van hát jó reggelt, holnap is jelentkezem, Genovából. Várjuk mindannyian a holnapi napot, mert készülünk a soha nem látott Cinque Terre-re!:)
Puszi Mindenkinek!

2013. július 19., péntek

Holnap indulás!


Mivel holnap indulunk, ezért nem meglepő hogy a mai nap a készülődéssel telt.
A tavalyi két hetes utunk után a kis bőröndbe pakolás már nem jelentett kihívást :) Annál inkább az útravaló azaz a sajtos rúd és a fogyis (Norbi update - igen aki ismer az tudja bizony) kakaós kifli gyúrása és dagasztása :) Délelőtt kezdtük meg az elemózsiák elkészítését :)
A képről jól látszik hogy sikerült megküzdenem a Norbi update lisztjével és íííínycsiklandozó (nem csak szerintem) kifliket csináltam:) Anya közben a sajtos stanglikat készítette el, de nem vállalta a fotózást, így most a babérokat hugi fogja learatni, aki szorgos ujjacskáival segítette be őket a tepsibe :) Köszönjük a receptet Anica néninek! (most nem sóztam el !!! - múltkor ugyanis 2 kávéskanál helyett véletlenül 2 evőkanál  sót tettem bele,aminek köszönhetően olyan intenzív sós íze lett, hogy szünet nélkül emeltük poharunkat, egyiket a másik után...)

Most már illatozik a fasírt is, amit a szendvicsek mellé viszünk magunkkal, a hosszú 844 km-es utunkra. Bizony, holnap egészen Pármáig fog apa kormányt el- és át nem engedve elvezetni! Tegnap este tisztáztuk napi kilométereinket és azt hiszem az már egyszer biztos, hogy pihenősebb lesz mint a tavalyi. De aggodalomra semmi ok, nálunk akkor is történik valami ha "csak" pihizni kell :) Szállások kinyomtatva, internet lecsekkolva (remélem tényleg nem lesz akadálya sehol hogy útinaplóm újabb "fejezettel" gyarapodjon:), útvonal megtervezve, hát akkor hajrá:) 
A holnapi nap inkább utazós lesz, a vasárnapi viszont izgalmasabb, akkor ugyanis Cinque Terrét (5föld) fogjuk megnézni Észak-Olaszországban. Szándékosan nem tettem be egy képet, mert szeretném majd a saját képeinkkel illusztrálni azt a mesebeli látványt amit az 5 picinyke falu fog nyújtani.

Aki velünk tart, annak jó utat ;)

2013. július 13., szombat

Előnyaralás avagy hogy kerültünk Velencébe

Hát akkor üdv Mindenkinek újra! Egy év telt el, de Urbán lelke (http://azutazoblanki.blogspot.hu/2012/07/its-gonna-be-legenwait-for-itdary.html) gondolom azóta is járt és kelt, mint ahogy mi is:) Már gondolkodtam rajta, hogy év közbeni utazásainkról is írok,de lustaság fél egészség és én meg hál'Isten nagyon egészséges vagyok...ennyi az oka annak hogy ez elmaradt....:) Na de most nyár van, nincs mire fogni, lehet írni, élmény beszámolni és ami mindehhez kell utazni...:)
Arról, hogy, hogy kerültünk éppen ezen a hétvégén Velencébe dióhéjban máris elmesélem, de először is beharangoznám, hogy a két hetes utazásunkat jövő héten szombaton (07.20) kezdjük meg, amikor is tavalyi utazó naplómhoz további sorok, oldalak, képek társulnak majd:) jó olvasást Mindenkinek!

Szóval volt egyszer hogy elgondoltuk, s elterveztük nyaralásunk két hetét, s elkezdtük foglalni szállásaink. A Booking.com volt megint mint már sok éve megbízható "partnerünk", ahol mint mindig olyan szállásokat foglaltunk amit ingyen és bérmentve lelehet mondani arra az esetre ha valami közbejönne. És hát ha valami közbejöhet, közbe is fog - mondhatná Murphy...na ez történt velünk, illetve az, hogy lefoglaltunk egy olyan szállást pont most, amit nem lehetett visszamondani és a szoba árát előre levették.Na mit volt mit tenni, nem hagytuk elveszni egy lefoglalt éjszakánkat és elmentünk, mint kiderült nagyon - nagyon jól tettük:)
Itália már ismerős volt nekünk :) már hogy abból a szempontból is, hogy bárhol és bármikor átverhetnek! És ez nem vicc...sajnos jártunk már úgy sok éve Firenzében, hogy lefoglaltuk a szállást, majd mikor megérkeztünk, közölték hogy nincs foglalásunk és nincs szobájuk. Aztán 1,5x annyiért hopp lett szobájuk...na mindezek után azt hittük már semmin nem lepődünk meg:) úgy nagyon nem is, de azért azt nem mondanám, hogy a szemünk se rebbent néhány dolgon!Mikor megérkeztünk a szállásra, első dolga volt a recepciósnak a már kifizetett szállásunkért még pénzt kérni...Ex-tourinformos lévén azonnal tudtam hogy a "tassa del soggiorno" az idegenforgalmi adót jelenti (3euró/koponya/éjszaka Velencében (2013)=azért na horror...) csak konstatálva perkáltuk ki az indiai recepciósnak, hozzáteszem még így azért nem jártunk, hogy bookingon keresztül foglaltunk,levette a pénzt és akkor helyben meg az idegenforgalmi adót,de sebaj túléltük, néztünk előre...mígnem jött a következő!:)elkérte a kártyánkat azért hogy levegyen egy eurót amivel is nyomot hagy a banknak, akik így majd látni fogják hogy mi tééényleg itt voltunk, és ezután majd elutalják nekik a pénzt. Most mit csináltunk volna persze oké 1 euró már nem a világ, de még ilyennel sem találkoztunk. Viszont ha egyszer idetéved valaki miközben a világhálón bolyong és Velence látványosságait fürkészi, akkor hátha neki is hasznos lesz ez az információ! A szállásunk amúgy Hotel Lisbona volt, nagyon jó helyen nem messze a Szent Márk térről, a reggeli teljesen korrekt, a szoba kicsi, de tiszta.
Kocsival szombat reggel fél 6-kor indultunk és 612 kilométerünket délre már hátunk mögött tudtuk:) Ugyanis ekkor gurultunk be a Piazzale Roma-ra a Garage San Marco-ba, és hagytuk pihenni az autónkat. A szokásos "hagyjuk a kulcsot a kocsiban" jeleneten már meg sem lepődtünk (Róma, Firenze mindenhol ezt tapasztaltuk) majd elindultunk a belváros felé:)
Azért választottuk ezt a parkolót, mert beljebb van, mint a Tronchetto és innen a séta a Centrocitta felé maximum fél óra. A vaporettot (vízibusz) így meglehet spórolni annak aki nem ijed meg egy kis sétától.




Mivel jó időt futottunk, és kettő előtt semmilyen szállást nem lehet elfoglalni, úgy döntöttünk először meglátogatunk egy-két látnivalót. Így kezdtük meg a sétánkat és vettük utunkat a Galleria dell'Accademia felé, ami a Dorsoduro kerületben van. Összesen 6 kerület (San Marco,Castello,Cannaregio,Santa Croce,San Paolo és Dorsoduro) van Velencében, melyre a gondolák végén található fémjelzés is utal.
A Galleria értékét egyébként a firenzei Uffizi képtárral teszik egyenértékűvé, és ezt valóban a bizánci, reneszánsz, barokk és rokokó művek is alátámasszák, olyan jelentős műalkotásokkal mint Giovanni Bellini oltárképe, Tiziano és Tintoretto festményei és így tovább...A belépő jegy azért barátibb mint amennyit az Uffizi megtekintéséért kérnek, 25 év alatt és tanároknak 6 euró, felnőtteknek 9 euró. Bent természetesen nem lehet fotót készíteni, kívülről pedig éppen pont renoválták, így sajnos a kép elmarad...
Kis séta után készítettük már a következő képet a Santa Maria della Salute templomnál, ahova körülbelül 3/4 2kor értünk a nagy melegben:)



A pestis járvány után épített templom azonban zárva volt, viszont gyanúsan sokan ültek az előtte magasodó pontosan 15 lépcsőfokból álló lépcsőn, ami arra engedett minket következtetni hogy 2-kor biztosan kinyitják a hatalmas templom ajtóit a látogatóknak. A templom előtt amúgy (Anya és Csili fotóján látszik balra) szintén tizenöt fokból álló lépcső nyúlik a Canal Grande-ba, azt az érzetet keltve hogy a templom a vízből emelkedik ki. Ültünk hát mi is tovább a lépcsőn és gyönyörködtünk a Canal Granden elhaladó gondolákban. Míg nem elmúlt 2 óra és rajtunk kívül mindenki más mozdulatlanul ült tovább a lépcsőn. Ekkor felkerekedtünk és egy oldalsó bejáratot kerestünk, hátha ott majd bebocsájtást nyerünk. Na ez pontosan nem így volt, ugyanis az ajtón megláttuk hogy az Orario di apertura az biza' 15:00-tól van. Így kis pihenő után a Galleria felé vettük az utunkat, hogy az előtte nyúló Ponte dell'Accademia-n átsétálhassunk. Ez a fahíd amúgy a 3 Canal Grande-t átívelő hídak közül a legdélebbi. 
A hídon az átkelés nem egyenletes, hiszen mindenki szeretne egy fotót a Canal Grande és Santa Maria della Salute templommal a háttérben, hát így voltunk ezzel mi is: 

Átszelve a hídat megálltunk szomjunkat oltani, s mivel mással mint egy pohár vörös borral :)
Na jó apáék egy pofa sörrel....:):)
 Út közben persze könnyen rabul ejthetnek a házak, és az azokon díszelgő pompázatos virágok:
Ezután már a hotel felé vettük az utunkat és lezajlott az a procedúra amiről az elején meséltem... szerencsére Velence tudta ezt feledtetni velünk, és hiphop a Ponte di Rialtonál találtuk magunkat:)
Majd pedig az onnan nem messze - kb 5-10perc sétára- található Velence egyik legszebb templomának tartott Santa Maria dei Miracoli felé vettük az irányt, ahol éppen egy esküvő volt a záróra előtti egy órában, így csak bekuksizni tudtunk.

Én próbáltam fotózni belülről, de úgy maradt a vaku, így olyan dádát kaptam a nénitől aki az ajtó mellett figyelte hogy turisták be ne menjenek, amilyet azt hiszem utoljára óvodában. Ezen aztán jót mosolyogva újabb borozás vette kezdetét...:)
Igen sokat sétáltunk aznap és még mindig nem volt vége, de hihetetlen hogy az ember ennyi meseszép dolog között nem veszi észre mennyi is az annyi, arról nem is beszélve hogy még jól is esik egy- két eltévelyedés a szűk utcácskák árnyékában.
Napóleon szavait kölcsönözve "Európa társalgója" azaz a Szent Márk tér sem maradt ki természetesen. Nem feledkeztünk meg párat kattintatni a Campanile-ről és a Bazilikáról is (amit szintén renováltak).

És egy érdekesség kávé kedvelőknek a Florian kávéház, ami Olaszország legrégebbi kávézója (1720 óra üzemel).  A Caffe Florian a tér bal oldalán, az árnyékos árkádok alatt található. Egy espresso ára 6 euró, de kávékülönlegességet még akár 20 euróért is lehet kapni:)
És akkor ne feledkezzünk meg a gondolákról sem:) Bármerre megyünk megakad a szemünk a dinnyehéj alakú vízi járműveken, amelynek ma már inkább csak turista csalogató szerepe van. Attól függ persze hol szállunk föl, na meg attól is hogy mennyire enged az olasz az árból, fizethetünk 40percért 80 eurót és 140 eurót is. Egy gondolába 6 ember fér be,de az ár marad akkor is ha 2-en vagy 4-en ülnek bele. 
Mi azonban engedtünk a csábításnak ééés mentünk egy kört a gondolával...egy jópofa olasszal :)
Sóhajok hídja a gondolából:

És jól látszik hogy mindig bal oldalon közlekedtünk mikor egy másik gondolás jött szembe:) ennek az angolos közlekedésnek az az oka, hogy a lapát amivel az egészet hajtják jobb oldalon foglal helyet.
Út közben láthattuk Marco-Polo házát:
velence nevezetességei látnivalók
De más régi palotácskát is, amelyek egyszerre nyújtanak szép és szomorú látványt...továbbhaladva ugyanis jól látszik, hogy az épületek állandó karbantartást igényelnének, hiszen a falak lassacskán elmállanak és az emberek elköltöznek, sok a kietlen kis palota...

 A Rialto hídig mentünk a gondolával:)
Ezután még mindig nem untuk meg a sétálgatást és hajtott bennünket a vágy, hogy megismerjük a várost, így megragadtuk azon ritka alkalmak egyikét,mikor nem volt nagy sor a Szent Márk téren található Campanile előtt, ezért felmentünk a toronyba:) Nagyon romantikus amúgy felülről nézni a naplementét és a várost, talán ezt felismerve döntöttek úgy hogy 21:00-ig lehet a Harangtorony tetejébe felmenni.

 Szent Márk tér felülről                                                                      Szent Márk Bazilika felülről

Vasárnapra maradt a Szent Márk tér még megmaradt nevezetességeinek "kivesézése", azaz a Szent Márk Bazilika és a Dózse Palota.
A Bazilikába nem engedték be a kígyózó sorban még reménykedő turistákat, de 5 euróért felmehettünk és megnézhettük a homlokzati rész teraszán híres Konstantinápolyból származó bronzlovak másolatát, s belülről egy kis teremben az eredeti lovacskákat is.

Az egykori Velencei Köztársaság fejének, azaz a dózsének palotáját úgy gondolom mindenképpen érdemes megnézni. A belső termei egyrészt monumentálisak, másrészt pedig bőven van miben gyönyörködni, hiszen óriási festmények díszítik a gótikus építészet remekének belső falait. Ezekből a szenátusi, illetve fogadó termekből a Sóhajok hídján vezet át az út a börtönökbe, vagyis inkább börtön labirintusba:)

Igyekeztem mindent erről a két csodaszép napról leírni, amelyet én egy pohár Proseccoval koronáztam meg tegnap délben:)



Mindenkinek köszönöm, hogy időt szánt arra hogy elolvassa eme két nap élményeit, szombaton jön a folytatás a két hétről, remélem akkor is mindenki velem/velünk tart:) Addig is puszi:
azutazoblanki




2012. augusztus 5., vasárnap

Hazaértünk!

Júúj de jó újra itthon!:)
Reggel 8 és 9 között indultunk, megálltunk Nagykanizsa előtt egy finom, jóó magyaros vacsira 6-kor, ennyi volt a megállásunk,meg egyszer tankolni - na ez volt vlmi...majdnem kifogyott a benzinünk:))) szal leizzadtunk rendesen:)- és negyed 9-re értünk haza:)
Jó meleg van itt is:)
Még egyszer köszönöm a követést, a hozzászólásokat, az emaileket:)
Puszi midnenkinek:)

2012. augusztus 4., szombat

Menton (13.nap) - kristálytiszta tengervíííz!

Nagyon jó kis napunk volt itt Mentonban!
Nagyon kellemes a tenger, kristálytiszta a víz, halak sem nagyon vannak:) :) élveztük a napot itt....

Deee jó kis köves a tengerpart!
Eddig mindenhol szerencsénk volt széép homokos parton napoztunk, fürödtünk,de ez is nagyon jó volt. Aki tehát több napra tervezné, hogy ide jön és nem kedveli azt a jó kis masszázst amelyet kap a lábikójának,valamint ha fekszik akkor a hátának, nos az jól fontolja meg hogy hány napig szeretne itt pirulni a parton!:) Nekünk mondjuk kifejezetten jól esett, persze kíváncsi lennék ha egy hétig lettünk volna...:)
Szép, rendezett a part, sok az étterem, de ezek amúgy igen drágák!Spanyolokhoz képest itt már jóval kimértebben porciózott ételeket és italokat kínálnak, és persze magasabb árakon. Jó Spanyoloknál is van persze magas ár,de ott van azért aki igyekezett alkalmazkodni a turisták pénztárcájához és 6Euro-ért árulta pizzáját, míg itt 9,5Eurónál kezdődik elmegy egészen 11,5Euróig és mindenhol kivétel nélkül!
Persze a bárok azért nagyon hangulatosak, tegnap hugival megkóstoltuk a Kir Cote de Provence nevezetű italt, amely mint kiderült olyan mint a pezsgő!



Apuék pedig mivel már francia részen vagyunk Calvadost ittak:) /érdekes különbség az is a spanyolok és franciák között -de akár mi magyarokat is megemlíthetem- hogy ha bármilyen rövid italt kérünk, akkor a franciák előbb kitöltik egy kis pohárba széépen még véleltenül se többet a kelleténél, csak kimérten, szigorúan, majd kihozzák..míííg a spanyoloknál mikor rákérdeztünk, hogy ez a tipikus spanyol konyak hány cl lesz, csak annyit felelt a pincér, hmm normale...normale..! hát jó legyen akkor egyet kérünk abból a normale-ből...és mit ad Isten, kihozott egy üveggel és töltött a pohárba, közben megnézte a járdán a fürdőruhás leányokat, átfüttyentett a havernak a szomszédba, és jól megtelt egy pohár!...de ez ment általában minden helyen, fogta kihozta az üveget töltött amennyit gondolt és tádáámm egy pohárban volt vagy 2-3 adag!...ez volt Benidormban is...:)
Egész nap a tengerparton voltunk, lubickoltunk a tengerben,de megint engedtünk a bazárok csáberejének is:)
Az esténk az igen kalandos volt:)) Ma viszonylag korán, szokásunkhoz nem híven 8 előtt már keresgéltük a potenciális vacsorahelyet! Elhatároztuk, hogy nem hagyjuk ki, mivel utolsó esténk a hííírös Croque Monsieur-t, amelyet amúgy az Egyszerűen Bonyolult c. filmben láttunk :P ez melegszendvics szerűség, de a toast kenyér közé besamel mártás férkőzik, így adja azt a különlegesen finom és lágy ízt:) fürkésztük sokáig a helyeket, persze ahol volt, ott meg más étel nem volt, így úgy határoztunk, hogy eszünk 2-t előételnek 4-en...

Viszont itt is sokan nem beszélnek sajnos angolul...valószínűleg nincsenek nagyon rászorulva a turizmusra itt sem...nah mindegy, nem is ez volna a lényeg, ha nem kellett volna 3 helyről is felállnunk azért, mert nem volt angol étlap és nem értettek semmit még abból sem, hogy 1 Beer, 2 cola....de tényleg!elképesztő volt, a pumpa ment feljebb bennünk,de legalább egy jót sétáltunk...vagy jó másfél órát... Egyik helyen hiába kérdeztünk folyton vissza angolul hogy elnézést? akkor folytatta tovább franciául! A legpoénabb az volt, mikor közöltem, hogy 1 beer, erre a bácsi fogta és felolvasta az étlapot nekünk franciául...nah köszönjük:))) Volt olyan is aki amikor leültünk közölte, hogy finito...de mi hogy merre hiába kérdeztük (gondoljuk, hogy a konyha zárt be...??) nem kaptunk választ csak leszedte az asztalt...
Rengeteg féle szendvics, saláta van amúgy az étlapokon, de tényleg 10 Euróért olyan jól eltudnak adni egy látszólag egyszerű, de persze hogy nagyszerű melegszendvicset...

((De kérdem én hol egy jóféle töltött kááposzta vagy újházi tyúkhúsleves???:)) bármi laktató??:P ))

Úgyhogy visszamentünk oda ahol tegnap vacsoráztunk és jól megtöltöttük megint a bendőnket:)

Sétáltunk a kikőtőig, szép volt, lekaptam a viaduktot is ahonnan belehet hajtani a városba...jól néz ki nem igaz? kicsit ijesztő de nem vészes, azért kell használni a féket lefelé a tetőről...


(első képen is látszik, a másodikon ráközelítettem)
És még utolsó este, utolsó séta, lőttünk pár fotót a kikötőben is:) 

Mindenkinek köszönöm a két hetes figyelmet, és hogy olvasta az élménybeszámolómat!:) Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal és persze csodaszép emlékekkel térünk haza, igyekeztem ebből valamennyit átadni, hogy aki olvassa részese legyen ennek a két hetes csodaútnak...ha csak egy kicsit is sikerült annak nagyon örülök:)
Gondolatban mindenkinek küldök egy tálnyi tengeriherkentyűs tapast, egy laposüvegnyi epres sangría-t, egy gombóc levendulás fagyit, egy palack finom, friss és tiszta tengeri levegőt és sook sok napsütést!:) Na meg a spanyolok határtalan jó kedvéből, nos ebből annyit amennyit csak lehet...!!!:)

Holnap minndeki gondoljon ránk, apa megint teljesíteni fog...1200 km....holnap ilyenkor ha Isten segít magyar földön leszünk:) Puszi mindenkinek!

2012. augusztus 3., péntek

Menton 12. nap


Kilométerek száma: 1200. 

Fényképek száma: 0. (Sajnos és bocsi de ez halál volt ez a soook km!)

Dugók száma: 1,5...(első az fél órás volt Montpellier felé, másik csak kis dugó volt Marseilles felé)

Csilla éneklése: felbecsülhetetlen! ( körülbelül 3x fakadt dalra, mert unatkozott...persze mindenki unatkozott, de ő leginkább, először Avignon-i népdalt kezdte el dúdolni, majd a dó-ré-mi-fá...szólamot skálázta, végül a Muzsika hangja c. filmből idézett dallamokat, hát rendkívüli volt...)

Reggel 8-kor indultunk, kis megállásokkal Mentonba 20:00-kor érkeztünk, mire a szálláshoz elkacsáztunk és találtunk parkolót is 3/4 9 lett...Elegüüünk van a mai napbóól:) Először kicsit a benzinkút miatt idegeskedtünk,de végül a GPS levezetett minket az autópályáról és így 6 km-es kitérővel de megoldódott a benzin hiányunk...
Kávé miatt többször is megakartunk állni mikor már megszaporodtak a benzinkutak, de sajnos egyiknél sem árultak kávét. Végre találtunk egy -amúgy tipico italiano Autogrillhez hasonló- megállót, ahol volt kávé,meg persze étel ital minden. Itt viszont nagyon nem éri meg megállni, mert borzasztó drága az étel, nagyon gusztusosan vannak kitéve persze saláta, több féle husi...de egy husi pl.: 14 Euróba kerül...
Az út alatt amúgy Csili volt a főszereplő,mert az éneklésen kívül egyszer rájött a barkóbázás is..de mindezek kicsit a figyelmét is elakarták terelni,mert izgult kedvenc teniszezője a világelső Roger Federer miatt:) de Attila közvetítésének  (sms-ben, köszönjük:) hála 4 órás meccs után Federer győzelemmel zárt, így Csili is megnyugodott...(azt hiszem ezután énekelt még kettőt...)
Anyu amúgy mindig hátul utazik a lába miatt, hogy feltudja polcolni...jött pár email a hogyléte felől, köszönjük javulgat, hol leveszi azt a “hosszú, fehér csizmát” azaz fáslit, vagy gyógyharisnyáát vagymit:) hol visszateszi..jah azt hiszem ő is beszállt egy kis vokálra Csili mellé az utolsó dalban...
Most itt Mentonban időzünk még egy napot -holnap- és megkóstoljuk itt is a tengert.Vasárnap indulunk haza a két hetes túránkból, amikor is a kilométer számunk a maihoz hasonlóan alakul.
Tegnap este láttuk Cseh Lacit!!!megint vacsi közben sikerült a bronz érem “részeseivé” válni, nagyon örültünk neki!
Mostmár igen fáradtak vagyunk, de éhesek is, uh azért feltérképezzük kicsit a helyeket. Ésss holnap pihiii de jó lesz,amúgy amit eddig láttunk a városból az nagyon hangulatos és mediterrán!
Puszi mindenkinek